Tulipán Tamás: Körtevirág (novella)

Feleségemnek, Csillának
Debrecen-Nagycsere, 2015. április

1
Minden a kármánkörte miatt történt. Minek ilyen drágaság az embernek, ha csak bajt okoz?
A legendás középkori Hungáriában még sok kármán körtefát gondoztak az emberek. Gyümölcse olyan hatalmasra nőtt, mint három alma, és ha beleharaptak, körtelevest ettek belőle; mintha dinnyét majszolnának. Egyes vidékeken még az urak is nagy vagyont fizettek egy kosárnyiért. Micsoda gazdagság volt, ha szolga jutott ilyesmihez!
Egyszer Debrecenben is állt egy kármánkörte fa. András gazda, kinek az udvarán állt, csaknem minden éjjel őrségben állt mellette, mikor teremni kezdett. De szépen meg is gazdagodott belőle. Kapott négy hold kaszálót, amiért Csige úrnak minden évben vitt belőle egy kosárral. A körtéért vett egy hosszú szekeret a lovak mögé és azzal annyi munkát elvégzett, hogy az úr még két ekealj földet engedett neki a cserei szőlőben. Így hamar Debrecen öt legmódosabb gazdája közé emelkedett. De ez ezer éve történt, Debrecen ekkor még apró falu volt egy apró tó partján.
– Hajnal, vigyázz Virágra, ne csináljon bajt! – szólt lányainak András gazda a szekérről. – Anyátokkal elmegyünk, estére jövünk.
– Édes, hová mentek? – kérdezte Virág az édesanyját, aki eleséget pakolt egy kosárba. Hajnal, Virág és a kis Boda körbeállták; úgy bámulták a kosarat, mintha oltárt néznének.
– Az úr megparancsolta apátoknak, vigye utána a papját. Most minden cókmókjával feljebb költöztetjük a Tócón. A kis úrfinak Bertalan pap lesz a nevelője. Azt mondják, elszórakozta az apja jókedvét.
– De miért kell neked is menned? – Virág félbeszakította a pletykát. Ezt már az apjuk is meghallotta.
– Mert anyátok udvarházat akar látni. Belülről – vetette oda bosszúsan a szekérről.
Az asszonyt se kellett félteni. – Dehogy udvarházat. A papnét akarom látni, mint apátok.
Ezt a beszédet nem értették a lányok, de értette az apjuk, így felelni már nem volt kedve.
– Hajnal, te vagy az idősebb, szemed a húgodon legyen! – tette hozzá az asszony.
– Úgy lesz, édes – felelte Hajnal tisztelettudóan. Ölbe fogta a kis Bodát és olyan szemmel tekintett Virágra, mintha mindjárt le is akarná szidni.
– Az se baj, ha estig kiházasítod a húgodat – vetette oda szigorral az apjuk. – Az én fejemet eleget őszítette, eztán másnak legyen vele gondja.
A szekér kigurult az udvarról. Virág még hallotta, amint anyjuk odaszól az apjuknak: – A te nevelésed.
A rossz úton végül bedöcögtek a kiserdőbe.

2
A három gyerek a ház előtt szobrozott, s hogy már a szekér porát se látták, Hajnal azonnal intézkedett. Parancsba adta, a tennivaló mely része esik egyikre, mi a másikra.
Virág fintorgott, de feladatai után nézett: vizet vitt minden elrekesztett jószágnak. A kutya mindenhová elkísérte.
Mikor vizet húzott a girbe-gurba gémeskútból, megakadt a szeme a másik vödrön, mely a kútba leeresztve őrizte kincseit. Ebbe a vödörbe tette apjuk az idei utolsó körtéket. Virág megnyalta a száját.
– Mi sose ehetünk, apám meg ajándékba is odaadja másnak – fakadt fel belőle az igazságtalanság. A kutya leült és szomorú szemekkel nézett rá.
– Csatak! Mit szólnál, ha lenne ezer csont a házban, s te sose, csak a szomszéd kutyája kapna belőle? Hát nem hagynád el az udvart, hogy a szomszédnak szolgálj?
Keserű szívvel fordult meg és ment az istállóba, a kutya utána.
– Körtelányoknak csúfolnak. Egész Debrecen csúfolódik, hogy kényesek vagyunk, mert reggeltől estig kármánkörtével etet minket az anyánk. Dehogy etet! Ha tudnák, inkább sajnálnának.
Visszatért a kúthoz, belenézett és a sötétben kifürkészte a gömbölyű körteformákat.
– Ha szülénk tudnák, hogy elviseljük a csúfolódást, és azt is, hogy itthon csak nézni szabad a körtét, ők is megsajnálnának.
Erre a kutya vakkantott egyet. Virág azonnal lefordította azt emberi nyelvre.
– Dehogy szánnak! – felelt rá. – Azt mondanák, hogy mi a sok szegény gyerek között olyan jó módban élünk, hogy a kármánkörte után csak kényeskedésből áhítozunk.
A kutya ugatott és Virág lábához gurult.
– Dehogy vagyok kényes. Meglátnám, mit tennél, ha folyton csontot tenne apám az orrod elé, de sohasem ehetnél belőle. Három nap múlva leszaggatnád a nadrágját, aztán a kezével együtt ennéd meg a csontot.
Miközben szomorkodott, Hajnal megjelent a ház előtt és észrevette a húgát.
– Miért sírsz? – kérdezte.
Virág most vette észre, hogy arcán tényleg könnyek folydogálnak. Hamar eltörölte őket és felpattant a kút mellől.
– Mondd már, mi baj!
– Hagyjál! Csak a szívem fáj.
– Neked? Nem megint rosszaságon töröd a fejed?
– Csak megláttam a körtét a kútban.
– A körte miatt sírsz, te bolond? – nevetett Hajnal.
– Sose ehetünk.
– Nemrég ettél, te!
– Három hete.
– Tán mindennap körtézni akarsz? Drágakincs az, nem csicsóka!
– Szülénk mégis osztogatják. Mi meg nem kapunk.
– Nem osztogatják, te bolond. Azok ajándékok!
– Mindegy az, ha ingyen van.
– Nincs az ingyen, Virág! Az új tehén, a kaszáló, a szőlő, a szekér mind ajándékkörtéből lett. Nem érted te ezt – Hajnal legyintett és indult a dolgára.
– Fizetni kell nekem is érte?
– Hallgass, te csitri! – állt meg mérgesen Hajnal.
– Fizetek, hogy ehessek – feleselt Virág.
– Mit akarsz fizetni, te? Mi van neked?
– Ha gyerekem lesz, neki ingyen is odaadom – szólt vissza merészen.
– Mit merészelsz? Apád és anyád ellen beszélsz! – Hajnal elvörösödött.
– Nem is adom. Engedem, hogy vegyen, mikor neki tetszik!
Hajnal eldobta a seprűt, odavágtatott Virághoz és egy hatalmas anyai pofont adott a húgának.

3
Virág vörös arccal vitte a vizet a disznónak. Mikor végzett, nem ment gallyat törni, ahogy a parancs kívánta, hanem visszatért a kúthoz. Körbenézett, Hajnalt nem látta.
Behajolt a kútba és óvatosan felhúzta a körtés vödröt.
– De nehéz!
A vödör újra és újra a kút oldalát súrolta, közben ide-oda billegett. Virág nyögött, fogat szorított, erőlködött, így a kincs végül felkerült a kút mélyéből.
Mikor megpillantotta a gyönyörű körtéket, örömet és félelmet érzett egyszerre.
Egyik kezével leszorította a kötelet, másik kezével pedig igyekezett kivenni egy körtét.
– Boda, Bodácska!
Jaj, ez Hajnal!
Nővére hangját hallotta, amint a kicsi után kiabál.
Virág összerezzent és azonnal visszaeresztette a vödröt. Gyorsan ugyan nem engedhette, mert ha a vödör meglódul, lezuhan és kiborul. Ha a méregdrága körték a kútba esnek, vége a világnak. Igyekezett hát egyszerre lassan és gyorsan is ereszteni. Ettől egészen kimelegedett. Homlokáról verejtékcseppek folytak a szemébe, de megtörölni nem tudta. Alig várta, hogy a vödör lent legyen.
– Hol voltál? Itt kereslek – hallotta Hajnalt a háta mögül.
Hajnal meglátott!
A kötélből még mindig volt hátra egy jó méter. A vödör nem eshet le, a kötelet lassan kell ereszteni; még akkor is, ha Hajnal meglátta, hogy mit csinál.
– Virág!
Meglátott. Végem.

4
A vödör leért, Virág megfordult. Hajnal épp ekkor ért ki a ház mögül és a gyereket húzta maga után.
– Te még itt piszmogsz? Álmodozol, ahelyett, hogy haladnál a tennivalókkal. Milyen feleség lesz belőled? Eredj a dolgodra!
Virág egy szót sem szólt, eliszkolt a kút mellől.
A ház mögé sietett és nagyokat sóhajtozott. Aztán feladataihoz tért és igyekezett mindenben megfelelni pótanyja elvárásainak. De álló nap nem tudta kiverni fejéből a körte illatát.
Milyen könnyű lett volna beleharapni!
Azzal áltatta magát, hogy egy körte hiányát észre se vennék. Pedig tudta, hogy apja minden egyes kármánkörtét számon tart.
Délben hármasban ebédeltek. Hajnal gondosan etette a kicsit. Virág némán evett és terveket szőtt magában.
– Szétszórt vagy – kezdte Hajnal a szokásost. – Gondolj édesre, mennyit dolgozik és rendben hagyja minden munkáját! Ránk is gondja van. Ha menyasszonyok akarunk lenni, olyanná kell válnunk, amilyen ő. Ki választ majd téged, ha ennyit rosszalkodsz?
Virág fel se evette ezeket, annyit hallotta már. Ezért Hajnal addig mondhatta, amíg csak kedve tartotta.
– Én igyekszem és meg is van a gyümölcse. Tudod, hogy István régóta udvarol nekem. Nem sok idő, meglátod, eljönnek, hogy megváltsanak engem – ettől a gondolattól egész jó kedve lett, aztán el is nevette magát. – Ha szót vált velem, mindig megkérdezi, hogy hát Virág? Van-e már kedvese? Legény szokott-e szépet tenni neki? Cicomázza-e magát valakinek? Én azt felelem: Virágot semmi dolog nem érdekli, se feladat, se legények.
– Te meg jövőre 17 éves vénlány leszel – szólt közbe Virág váratlanul.
Hajnal elhallgatott, erre semmit se lehet felelni. Ugyanis Virág igazat beszélt. Hajnal 16 éves volt, illett volna, hogy vőlegénye legyen. István azóta sem jött át a szüleivel, hogy megalkudjanak. Így az udvarlást sem itt, sem ott nem vették komolyan.
– Mindenki tudja, hogy István jólelkű, tisztességes katonalegény – Hajnalnak végül ennyit sikerült kiböknie. Ebben pedig neki volt igaza. Így hát az udvarlást sem a lányok, sem a felnőttek nem tudták megítélni. András gazda egyszer azt mondta erre: – Ügyibe való katonalegény ez az István. Vagy nem tudja, mit akar, vagy pontosan tudja, mit akar.
A lányok nem értették apjuk különös szentbeszédet. Meg voltak róla győződve, hogy ezt a mondatot csak a férfiak értik, a lányoknak nem kell törődni vele.
Ebéd után Hajnal Virágra bízta a kicsit, míg ő fellocsolja a padlót.
– Képtelen vagy rendes csigavonalban locsolni. Amit csinálsz, az ökörhugyozás – szokta mondogatni Hajnal.
Virág felkapta Bodát, kisietett vele az udvarra.
Elhaladt a kút mellett és zseniális gondolata támadt.

5
Emelkedett a vödör, míg Virág meg nem érintette a száját.
Megvagy!
Hamar körbetekintett. Boda a körtefa árnyékában egy kiscsibével ismerkedett. Hajnal meg magára zárta az ajtót, ami azt jelentette, hogy a kamrát is locsolgatja. Hajnal rendkívüli módon szeretett padlót locsolni, s ha egyszer csinálhatta, akkor ott is fellocsolt, ahol pedig nem is kellett.
Virág egyik kezével a kút kávájára szorította a kötelet, másik kezével igyekezett kivenni egy körtét. Nem egyszerű egy ekkora gyümölcsöt marokra fogni, még nehezebb baj nélkül kiemelni. Mire sikerült, a körtéről itt is, ott is legyűrődött a héj. Lassan kigurította a kút kávájára és a vödröt visszaeresztette a kútba.
De olyan ügyetlenül mozgatta a kötelet, hogy a kávával együtt a kitett körte is megmozdult és megindult.
Virág elsápadt és megállította a vödröt.
– Jaj, ne!
Odakapott a kezével és maradásra bírta a hatalmas körtét. A vödör kötele azonban csúszni kezdett a másik kezében. Így ismét két kézre markolta a kötelet.
– Virág! Mit csinálsz?
Virág odafordította a fejét. Hajnal állt az ajtóban. Úgy bámult, mintha hétfejű sárkány ugrott volna ki a kútból.
Virág megdermedve kapaszkodott a kötélbe. Lopva a körtére pillantott, mely jól láthatóan virított a kút káváján.
– Megdézsmálod a körtét? – hüledezett Hajnal és a kúthoz sietett. – Körtét lopsz? A saját apádtól?

6
Virág szólni se mert. Visszahúzta a vödröt, nagy nehezen belejátszotta a körtét, majd visszaeresztette. Mindeközben Hajnal prédikált:
– Szégyentelen! Mi lakik tebenned? Hát nincs lelkiismereted? Hol van a Jóisten a szívedből? Mi lett belőled? Semmit és senkit se tisztelsz? Ha apádnak elmondom, soha életedben nem eszel ilyen körtét!
Sorolta, ragozta, felháborodását számtalan formában meg tudta fogalmazni. Virág eresztette a vödröt, s míg a kötél el nem fogyott, Hajnal szava sem fogyott el.
Mikor a vödör végre leért, Virág a kis Bodához sietett, ölbe kapta és eltűnt vele az udvar végében.
Aztán eljött a délután is, a Nap összecsukta szárnyait, leszállt a földre és készült a föld alá költözni.
A lányok a kertben kapálgattak, Bodát a kiskapunál hagyták, ne rondítsa össze a sorokat. Hajnal annyira belefeledkezett a munkába, hogy csak egyszer szólalt meg, akkor is ezt mondta:
– Hozz egy kis vizet! – majd meggondolta magát. – Várj, inkább megyek én.
Még csak egy rossz pillantást sem vetett Virágra, úgy kerülgette Bodát és ment előre a kúthoz. Virág a földbe állította a kapát; míg nővére nincs itt, nem kell robotolni. A szíve folyamatosan szorongott.
Hajnal elmondja. Olyan, hogy el fogja mondani! Soha nem ehetek több kármánkörtét.
Ekkor átnézett a szomszéd udvarra. István állt ott és őt nézte.
Virág terve azonnal kész volt. Odament a kerítéshez és megszólította Istvánt.
– István! Gyere, a nővérem beszélne veled!
István hamar ott termett.
– Virág, tudod-e, hogy te még sose szólítottál meg engem? – kezdte a legény.
– Hajnal eleget szólongat – vonta meg a vállát Virág. – Mindjárt vissza is ér. Megkért, ha látlak, szóljak.
– Te Virág! Ha már idejöttél, megkérdezném: van-e legényed?
Virág fintorgott és a szemét forgatta. Minek kérdi folyton?
– Fiatal vagyok még…
– Mindjárt 16 éves vagy, közeledik a menyegződ. Hogyhogy nincs udvarlód?
Virág megint vállat vont.
– Hát Fehér Gyurka? – tudakozódott István.
– Mi van Gyurkával?
– Mihály és Gergő azt mondták, utánad jár. Húsvétkor jegyet ígértél neki.
Virág meglepődött, de már el is nevette magát.
– Én, jegyet, Gyurkának?
– Hát nem igaz?
Virág csak nevetett.
– Olyan menyecske volnál, kinek több kedvese is van?
Azonnal abbahagyta a nevetést.
– Azt valaki másról hallottad – mondta és hátat fordított. Hajnal visszaért, ezért István sietősre fogta.
– Virág! Nem lehetne, hogy ha én úgy jönnék hozzátok, hogy…
– István! – kiáltott Hajnal és már ott is termett mellettük. – Későn értetek haza az erdőről. Azt hittem, hogy délután már idehaza leszel…
Hajnal belekezdett a fecsegésbe, Virág pedig óvatosan eloldalgott és visszament a kapához. Arra várt, hogy Boda okot adjon neki. Egyszer aztán nyafogni kezdett, mire Virág a kiskapunál termett és Bodát helyre tette.
Hajnal hátra se nézett, István ellenben időnként Virágra tekintett. De egy jól megválasztott pillanatban Virág már a kiskapu másik oldalán állt, bereteszelte és az udvar elejébe sétált. Miután a gyümölcsfák eltakarták, sietősre fogta.

7
Sebes mozdulatokkal húzta a súlyos vödröt, azt se bánta, ha időnként a kút szélének ütődik. Hamar felhúzta, bár úgy érezte, sose ér fel.
A kötelet most is a kávára szorította, a horzsolt körtét, sok bajjal, de kigörgette a kútkávára. Körbenézett, sehol senki. A vödröt visszaengedte, de nagyon lassan, nehogy a káván csücsülő körte megmoccanjon.
– Virág!
A nevét hallotta a háta mögül.
Jaj, végem!
De nem Hajnal hangja volt. A férfihang az utcáról jött.
– Virág!
Összerezzent, megállt kezében a kötél és megfordulni is félt. A férfihang sokkal erőteljesebben szólongatta.
Virág odafordította a fejét.
– Fehér Gyurka!
Egy pillanatra eltöprengett: Gyurkának mióta ilyen mély a hangja?
– Hát te?
– Erre jártam és gondoltam…
Virág visszafordult és folytatta ténykedését, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna.
– Virág, mit csinálsz? Az ott kármánkörte?
– Az – torpant meg megint. – Fel kellett hoznom egyet.
– Hej, de gyönyörű! – mondta vágyakozva Gyurka. – Majdnem annyira, mint te.
– Apám megkért, ha hazaér, kármánkörte várja az asztalon. A Nap mindjárt lemegy, hát gyorsan felszedtem egyet.
– Rendes lány vagy te, Virág. Mindent ilyen gondosan csinálsz a házban?
– Hát, ez a dolga egy rendes lánynak, nem? – Virág ráérősen engedte a vödröt.
– Megkérdezném… – Gyurka kicsit nehezen kezdett bele. – Megkérdezném, van-e már választott kedvesed, mert tudod…
– Van hát – vágta rá Virág. Mi van ma ezekkel a fiúkkal?
– Van? – Gyurka elnémult egy időre. Egyik lábáról a másikra állt.
A vödör közben leért. Virág a kötényébe rejtette a körtét.
– Megkérdezném, ki az? – próbálkozott csendben a legény.
– Azt senki orrára nem kötöm.
– Nem is kell, tudom én azt! – Gyurka arca olyan keserűvé változott, hogy Virág egészen megsajnálta.
– Na, ki az? – kérdezte kíváncsian.
– Itt lakik, ni! István minden nap a nyomodat lesi, igaz-e?
Virág tűnődve kérdezte: – István?
– Ismerem én az ő útjait. Húsvétkor összekaptunk, azóta készakarva bosszant engem.
– István a nővérem vőlegénye – mondta Virág bizonytalanul.
– Hajnalé? – Gyurka elnevette magát.
Virág egyszeriben kiejtette a körtét a kötényéből. A körte megrepedt.
– Virág! A kármánkörte! – szólt rá Gyurka ijedten.
– Jaj – Virág visszapakolta a kötényébe és köszönés nélkül visszatért az udvarra.
Gyurka utána szólt, de Virág olyasmit felelt, hogy most mennie kell, közeledik az este. Hátrament és az istállóba húzódott.

8
A kötényét még mindig szorongatta, de nem a zsákmánnyal volt elfoglalva. Kilesett az ajtón, s még látta, amint Fehér Gyurka lehorgasztott fejjel távozik.
Azután a kiskert fele nézett, Hajnalt és Istvánt kereste, de a gyümölcsfáktól semmit se látott. Aztán egyszeriben feltűnt Hajnal, amint egyik kezével a kapákat húzza, másikkal Bodát fogja. Bezárta maga mögött a kiskaput és az udvarra tartott. Nem értette, miért nem óbégat utána, miért nem keresi, miért nem szidja.
Míg Hajnal elsétált az istálló előtt, Virág meglapult.
Aztán egyet gondolt, leakasztotta magáról a kötényt, bebugyolálta vele a körtét. A jászol végét semmilyen jószág nem érte el, ott rejtette el. Aztán kiruccant az istállóból és Hajnal után ment a házba.
A kamraszobában Hajnal épp hosszúinget húzott Bodára, mert hűvösödött. Övvel átkötötte, aztán letette, hadd menjen.
– Segíts – szólt oda Virágnak csendes hangon.
Felállt és tűzrakásba kezdett. Parancsai szűkszavúak voltak, Virágra egy pillantást sem vetett. Megcsinálták a tüzet a parázsból, semmit se beszéltek.
– Rekeszd el a szárnyasokat.
Mikor Virág az udvarra ért, a kutya ugatása józanította ki. Lovas szekér döcögött hazafele a kiserdőből, a szülőkkel.
Jaj, Istenem! Itthon vannak.
Amint édesapja arcát megpillantotta, Virág reszketni kezdett. Belül is, kívül is. Érezte, képtelen nyugodtan állni. Attól tartott, messziről is látni lehet, hogy lába, válla reszket. Száját összeszorította, karját keresztbe fonta.
– Na, hazaértünk – böffentett az apjuk. Míg az asszony lepattant a szekérről, továbbhajtott az istállóhoz.
A körte. A jászolban maradt! 9
Virág szíve úgy összeszorult, hogy levegőt is alig kapott.
– Hol van Hajnal? – kérdezte anyjuk.
– Bent. Bodával – úgy reszketett a hangja, hogy nem mert bővebben nyilatkozni.
Anyjuk bement és bezárta az ajtót. Virág még mindig odakint szobrozott és hol a kutat, hol az istállót nézte.
Egyszer aztán a gazda kijött az istállóból, egyenesen a kúthoz igyekezett.
Virág moccanni se bírt. Azt latolgatta, apja észrevette-e a jászolba rejtett körtét. Vajon, azért megy-e a kúthoz, mert észrevette? Inni akar vagy a körtés vödröt húzza föl? Aztán bizonyosság lett úrrá gondolatain:
Körtét akar enni.
Virág önkéntelenül és magabiztosan szólalt meg:
– Apám! Körtére szomjazol?
Apja megtorpant és szobrozó lányára nézett. Egy pillanatig nem válaszolt. És ez a pillanat ettől félelmetessé változott.
Mi az? Mire gondol?
– Körtére? – kérdezett vissza lassan. Útját nem is folytatta a kúthoz, hanem egészen Virág felé fordult.
– Tudtam én, ha hazaérsz a szekerezésből, körtét akarsz enni. Hadd kedveskedjem neked, már előre felhoztam egyet! – azzal Virág sietve indult az istálló felé.
– Hogy mit csináltál?
Virág nem mert visszatekinteni, csak ment az istálló kapujához. Apja utána szólt:
– Hova mész?
Virág megtorpant és visszafordult.
– Ide készítettem, nem vetted észre. Biztos, mert sötétben értél haza.
Virág nem várta meg a feleletet, hanem beugrott az istállóba és a jászolhoz sietett. Nyúlt a jászolba a kötényért.
De amit ott talált, a vérét is megfagyasztotta.

9
Virág szíve úgy összeszorult, hogy levegőt is alig kapott.
– Hol van Hajnal? – kérdezte anyjuk.
– Bent. Bodával – úgy reszketett a hangja, hogy nem mert bővebben nyilatkozni.
Anyjuk bement és bezárta az ajtót. Virág még mindig odakint szobrozott és hol a kutat, hol az istállót nézte.
Egyszer aztán a gazda kijött az istállóból, egyenesen a kúthoz igyekezett.
Virág moccanni se bírt. Azt latolgatta, apja észrevette-e a jászolba rejtett körtét. Vajon, azért megy-e a kúthoz, mert észrevette? Inni akar vagy a körtés vödröt húzza föl? Aztán bizonyosság lett úrrá gondolatain:
Körtét akar enni.
Virág önkéntelenül és magabiztosan szólalt meg:
– Apám! Körtére szomjazol?
Apja megtorpant és szobrozó lányára nézett. Egy pillanatig nem válaszolt. És ez a pillanat ettől félelmetessé változott.
Mi az? Mire gondol?
– Körtére? – kérdezett vissza lassan. Útját nem is folytatta a kúthoz, hanem egészen Virág felé fordult.
– Tudtam én, ha hazaérsz a szekerezésből, körtét akarsz enni. Hadd kedveskedjem neked, már előre felhoztam egyet! – azzal Virág sietve indult az istálló felé.
– Hogy mit csináltál?
Virág nem mert visszatekinteni, csak ment az istálló kapujához. Apja utána szólt:
– Hova mész?
Virág megtorpant és visszafordult.
– Ide készítettem, nem vetted észre. Biztos, mert sötétben értél haza.
Virág nem várta meg a feleletet, hanem beugrott az istállóba és a jászolhoz sietett. Nyúlt a jászolba a kötényért.
De amit ott talált, a vérét is megfagyasztotta.

10
A kötény kibontva. A körtéből semmi sincs, csak leveses mócsing.
Döbbenetében Virág szétnézett, de csak egyetlen éhes élőlényt látott a közelben.
A tehén! Felzabálta az egészet.
– Mit tettél velem? – Virág a szívéhez kapott. Hol a kendőt, hol a tehenet nézte hitetlenkedve. Remélte, hogy valahol megvan az a körte. De hiába. – Te átok! Mit tettél velem…
Folytatni se tudta, torka elszorult. Csak állt és bámult.
– Mi lesz, lányom? – hallotta apja hangját az udvarról. Virág úgy érezte, mintha tűzzel égetnék a hátát.
Mi lesz? Azt csak te tudhatod, apám.
Felelni, kimenni, miért és hogyan? Inkább elbújni kellene, el a világ elől.
– No, lányom, gyere ki!
Virág úgy érezte, hogy ez a mondat máris számon kér, vádol és büntet. Végem! Megtörténik.
Megfogta kötényét és lassan kisétált az istálló elé. De tovább egy tapodtat se ment.
– Hol van az a körte? – apja már kezében tartotta a körtés vödröt. – Egy hiányzik.
– A kötényemben – felelte rá azonnal.
– Hozzad, megesszük.
Virág odasétált.
– Kérem!
Virág kitárta a kötényt. Néhány foszlány, meg a kötény nedves foltjai mutatták, hogy valóban volt benne kármánkörte.
– Hol van? – ráncolta össze a homlokát az apja. – Mi ez?
– Ami maradt belőle – felelte. De amint kimondta, már hallotta a sápítozást a háztól. Kint állt mindenki. Szaladtak és nézték az üres kötényt.
– Megetted?! – rezzent össze Hajnal. Aztán gyorsan a szájára tette a kezét.
Virág ijedten nézett nővérére. Egy pillanat alatt megértette, hogy igazából nem akarta elárulni, mégis kicsúszott a száján.
– Megetted? – kérdezte nagy haraggal az apja.
– Nem – gyengült el Virág hangja.
– Még hazudsz is apádnak?
– Hajnal! – szólt anyjuk is. – Mit műveltetek itthon?
Virág tudta, hogy nővére most sokkal jobban reszket, mint ő.
– Mondd már! – anyjuk Hajnalra förmedt, nem Virágra, de Hajnal nem beszélt.
Mit tettem?
Virág a nővérét bámulta és belül megsiratta. Szegény Hajnal nem volt jártas a csínytevésben, így a szülők tekintetében elégve kegyetlen kínokat élt át.
Minek hajkurásztam ezt a nyálas körtét?
– Majd Virág felel – parancsolta az apjuk. – Sorra vesszük! Ki húzta fel a kútból a vödröt?
Virág az apja szemébe nézett.
– Én.
– Ki vette ki belőle a körtét és tette a kötényedbe?
– Én.
– Ki vitte az istállóba?
– Én.
– Ki ette meg?
– Az új tehén.
A szülők egymásra néztek.
– Azért csented volna el, hogy az oktalan állatot etesd meg vele? – apjuk hangja felerősödött.
Virág nem felelt.
– Apádat is el akarod bolondítani? Meglátjuk, marad-e kedved a bolondozáshoz, ha büntetést kapsz!
– András bátyja!
A dörgedelmet egy férfihang szakította félbe. Mindenki a kapu fele fordult.
– Bocsássa meg, hogy beleavatkozom! – folytatta a legény. – Virág igazat beszél.

11
András gazda felegyenesedett.
– No, fiam! Értelmesen beszélj vagy bajba kerülsz!
A legény összehúzta magán a kabátját.
– Délután erre jártam, beköszöntem. Virág éppen a kútnál dolgozott. Megkérdeztem, mit csinál. Azt felelte, hogy maga estére hazaér. Ezért siet körtét felhozni, hogy azt magának kitegye. Azt mondta, ha hazaér, maga enni akar majd belőle. Már megbocsásson bátyám-uram, de az imént, hogy erre jártam, meghallottam, hogy maga tényleg körtét akar enni. Így hát ebben a valóságot mondta.
A bátor fiatalember aztán megtoldotta: – Meg azt is mondta, hogy kiteszi az istállóba, hátha ott maga is észreveszi. Kedveskedni akart, na!
A beszéden Virág is meglepődött.
András gazda végigmérte a legényt, majd megpödörte a bajuszát.
– Ki vagy te, fiam?
– Fehér Gyurka.
– Nincs jobb dolgod, mint egész nap itt leselkedni? Arra felelj inkább, hány ekealj földet művel az apád!
– Hármat, András bátyám.
– Jól mondod. De hány ökre van az apádnak?
– Négy.
– Azt mondod, négy? – megpödörte a bajuszát. – Hát, ha négy, akkor holnap délután itt legyen a negyedik ökör! Indíts haza!
A fiú egy szempillantás alatt eltakarodott.
– Lányok, ti a házba! Virág! Míg ki nem találod, hogyan hálálod meg a legénynek, hogy kimentett, a színedet ne lássam, hangodat ne halljam!
Miután a lányok eltűntek, az asszony így szólt az urához:
– Minek kérdeztél a földek után? És hogy merted ideparancsolni az ökröt?

12
András gazda megnézte, a lányok behúzták-e maguk után az ajtót, majd egy lépést kijjebb ment.
– Ez a legény egész nap itt leselkedett. Reggel láttam a szekérről, mikor elindultunk. Mikor megjöttünk, még mindig itt bujkált. Virág hazudik, mint a vízfolyás. A legény meg segít neki. Ez az első legény, aki Virág után jár, és úgy bele van zuhanva a szerelembe, hogy ki se látszik belőle.
Aztán eltöprengett: – Megkérdeztem, hány ökrük van. Azt felelte, hogy négy. Pedig tudom, hogy csak három van.
– Akkor az is hazudós, mint a lányod. Megérdemlik egymást! – dünnyögött az asszony.
– Kiváló legény ez!
– Folyton pártolod a rossz lányodat, most meg ezt a hazudós fiút is?
– Asszony! Mit gondolsz, ki az a negyedik ökör? Saját magát számolta negyediknek! Tudja, hogy reggel is, este is láttam őt – majd mosolyogva megtoldotta: – Ez az ökör bizony bika. Végre akadt kérője a kisebbiknek is. Megnyugodhatunk.
– Egy gond megoldódott, de lett egy másik! – sóhajtott az asszony.
– Mit beszélsz?
– Mikor hazaértem, Hajnalt sírva találtam. Kérdem, mi a baj, mondja, hogy ma beszélt az István fiúval. Megkérdezte tőle, mikor akarja már feleségül kérni. István megmondta neki, hogy sosem udvarolt neki és feleségül sem akarja venni. Mindig Virágot kereste, de Hajnal sosem engedte, hogy a húgának udvaroljon.
– Na, nézd már! Emezt féltettük, holott amazt kellett volna?
– Hajnal nem lát a szerelemtől – állapította meg az asszony.
– Na, feleség, úgy tűnik, a cserfes, bolondos lányomért többet adnak majd, mint azért a féltve nevelt, gondos lányodért, aki úgy viseli magát, mintha karót nyelt volna. Ebbe a másikba annyi bolondságot tettem, hogy minden legényt magába habarít, majd meglátod.
– A te nevelésed, azért ilyen ősz a hajad.
András gazda elkomorult.
– Levágom azt a tehenet.
– Minek vágod, most vetted!
– Megette a kármánkörtét, most én eszem meg őt!
Az asszony megfordult és csak ennyit mondott: – A te nevelésed és rád is ütött.
Virág végighallgatta mindezt az ajtó résén át. Nem hallott mindent, de a beszédet megértette. Mikor anyjuk az ajtóhoz indult, sebtében a kamraszobába szaladt és az ágyába ugrott.
Egy pillantást vetett a nővérére és elszomorodott.
Szegény Hajnal, te rendes lány! Nincs itt egy legény se, aki megérdemelne téged! Szegény, Hajnal! Megfogadom, hogy addig engem senki nem vesz feleségül, míg egy jóravaló legényt nem szerzek neked!

13
Egy évvel később a csigei deszkatemplomban kettős menyegzőt tartottak.
Hajnalt egy igen gazdag legény, Csige úr szolgabírójának fia, Zoltán vette feleségül. A jóravaló menyecskét el is vitték a szolgaháztól, és nem volt nála gazdagabb ifiasszony az egész Tócó mentén. Bár a Tócó már abban az időben se volt valami nagy folyó.
Virágot végül is Fehér Gyurka tette asszonnyá. Gyurka azzal lopta be magát apósa szívébe, hogy minden körteterméskor éjszakákat virrasztott a fa alatt. A debreceniek nem nézték ezt jó szemmel. Bertalan pap fülébe ilyeneket sugdostak:
– András gazda lánya, Virág úgy járt, mint Tündér Ilona Árgyélussal! Ki kellene őket zárni a csigei egyházból!
Bertalan pap járt egyet, töprengett, majd ennyit felelt:
– Ha volt tehetségük hozzá, hogy éjszakánként együtt őrizzék a körtefájukat, ahhoz is lesz, hogy a családfájukat megőrizzék.
Bertalan pap okos ember volt, de a debreceniekről semmit se tudott. A falu a szájára vette őt is. Azt állították, hogy Csige úr fiát a pogányságra éppen a pap hajtotta. Szegény papot az ura majdnem elcsapta.
Kalandos eset volt, de az egy másik történet.

Vége


Written by Tulipán Tamás

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.