“Tulipán Tamás festészetéről röviden”

Azt szokták mondani, ma már nincsenek polihisztorok. Ezt Tulipán Tamás munkássága látszólag meghazudtolja, ugyanakkor alá is támaszthatja. Hiszen bár kulturális tevékenysége szerteágazó (képzőművészet, könnyűzene, szórakoztató irodalom, tudomány), festészetével vívta ki magának a hazai és főleg a nemzetközi műkedvelők érdeklődését.

Írta: Lovász Sándor, 2018. január 12.

Ez elsősorban történelmi és mitológiai témáinak köszönhető, illetve annak a historizáló stílusnak, melyet ma nemzetközi viszonylatban is kevesen képviselnek, így valamelyest unikumnak tekinthető. A klasszika filológia német professzora, Peter von Möllendorff (Historische Gestalten der Antike: Rezeption in Literatur, Kunst und Musik. 2013, JB Metzler) popart-művészként említi, és nevét a kortárs magyar nacionalista művészet „ironikus irányzatába” sorolja Szörényi Levente zeneszerző és Vaszary Gábor író között. Möllendorff és mások is főként a „Bleda és Attila, avagy az imádkozó hercegek” című festményt elemzik és emelik ki.

Tulipán Tamás: Bleda és Attila, avagy imádkozó hercegek

Tulipán Tamás: Bleda és Attila, avagy imádkozó hercegek. Az elterjedtebb színváltozatú felvételen.

Kering egy sztori a hun királyfiakat ábrázoló festmény kapcsán, miszerint török történészek keresték meg Tulipánt, árulja el, melyik régi nagy magyar festő alkotását másolta le. Én rákérdeztem a művésznél, igaz-e mindez. Válaszként megmutatta nekem a levélváltásokat, melyekben a törökök valóban nehezen fogadják el, hogy a festmény mindenestül modernkori műalkotás.

Tulipán másik jelentősnek tartott (és méretes) alkotása az „Atyla”. A kép őseredeti rézkarca a Nádasdy-féle mauzóleumból származik, melyből az elmúlt évszázadok során több feldolgozás is született, de Tulipán feldolgozását az eddigi legjobbnak tartják. Nem véletlen, hogy többször reprodukálták már történelmi témájú cikkekben és kiadványokban.

Tulipán Tamás: Atyla

Tulipán Tamás: Atyla

Jellemző, hogy az előbbi két alkotás nem intézmények vagy hivatalok falán, hanem meglepő módon – és a művész legjobb tudomása szerint még – magántulajdonban és magánépületekben találhatóak. Nem így, a talán harmadik legnevesebb alkotás, az „Isten kardja”, mely a cikk írásakor még a művész saját tulajdonát képezi. Mikor ennek okáról kérdeztem, elmondta: „ennél a képnél olyan megoldásokra találtam, amit nem folytattam, de amerre egyszer még szívesen elkalandoznék.”

Tulipán Tamás: Isten kardja

Tulipán Tamás: Isten kardja

Az Isten kardjában már tetten érhetőek a középkori ikonfestészet felé fordulás első jelei. A kép mélységét jól jellemzi, hogy a 12 alak az élet különböző évköri állapotait is bemutatja. A művész ezzel meghaladta a korábban rá annyira jellemző életképi historizálást. A festmény kapcsán fel szokták hívni a figyelmet nem csak a viseletek, de az építészeti megoldások mögötti igényes kutatómunkára, illetve a meglepő társításokra (oroszlános palóc pad mint hun uralkodói kerevet). Egyszer megkérdezték a festőt, mennyi időt fordít egy festményére, s a válasz szerint a kutatásokkal együtt hónapokat készül egyetlen kép megfestésére. Így érthetővé válik, hogy a történészek miért alkalmazzák előszeretettel illusztrációnak a Tulipán-képeket.

Tulipán Tamás: Szent László donátorokkal

Tulipán Tamás: Szent László donátorokkal

A „Szent László donátorokkal” már egy erőteljesebb középkori ikon-, miniatűr- és templomi freskó-festészet iránti rajongásra utal, mely erre az alkotói korszakra végig jellemző maradt. A kép megrendelésre készült, s az ősi szokást felelevenítve szerepel rajta a megrendelő és maga a művész is.

Tulipán Tamás: Szent István király felajánlása

Tulipán Tamás: Szent István király felajánlása

A „Szent István király felajánlása” a művész ikon-korszakának talán legnépszerűbb alkotása, itt a realista festészet már csak nyomokban lelhető fel. Kár, hogy néhány képén kívül még saját honlapján sem tekinthető meg a többi alkotás, bár az igényességre törekvő szelektálás érthető.

Majd 2016 végétől a művész visszatért a realista stílushoz, ismét történelmi témákat vett elő, de két évig a korábban jellemzően nagyméretű festményekhez hasonlót mégsem láttunk tőle. Ugyanakkor az apróbb tanulmányok, vagy a Tulipántól teljesen szokatlan tájkép, illetve a megrendelésekre készült portrék és szentképek jelzik, hogy nem alkotói válságról van szó, hanem egyfajta csendes tanulmányútról. Mindeközben könyvei jelentek meg, tudományos előadásokat tartott, hanglemezeket adott ki és köztéri szobrokat készített.

Tulipán Tamás: Csángó Boldogasszony

Tulipán Tamás: Csángó Boldogasszony

Tulipán Tamás: Csángó furuglás

Tulipán Tamás: Csángó furuglás

Tulipán Tamás: Apró fejtanulmány

Tulipán Tamás: Apró fejtanulmány

Tulipán Tamás: Tanulmány Tündér Ilonához

Tulipán Tamás: Tanulmány Tündér Ilonához

A 2018-tól készülő, érettebbnek tekinthető, történelmi témájú képeket félkész állapotukban személyesen láthattam, de ezek fényképezésére engedélyt nem kaptam, s a nyilvánossággal a művész maga is mindössze egy fekete-fehér „így-készül” fényképet tett közzé. Ezen a magyar történelem legelső néven ismert személye, Levedi fővajda szerepel többedmagával. Mint megtudtam, ez egy nagyobb lélegzetvételű sorozat első eleme.

Tulipán Tamás: Így készül - Lebed fővajda

Tulipán Tamás: Így készül – Lebed fővajda

Azzal kezdtem, hogy ez a historizáló stílus unikumnak tekinthető. Ugyanakkor hozzá kell tenni: egy nagyon szűk szubkultúrának is, melyben ellenkezést és némi dacot is felfedezek. Tulipán Tamás egyszer így beszélt erről: „Régen azzal lázadtak a fiatal művészek, hogy az akadémista, realista képi nyelvtől eltérőt keresték, így eljutottak a tejes megtagadásig, a szürreálisig. Ma, mikor historizáló, realista festményt festek, valóságos lázadónak tekintenek, sőt, előfordul, hogy ez szó szerinti megbélyegzésbe is átfordul. Míg a 20. század eleji lázadókat újítóknak tekintették, a hozzám hasonló, múltba tekintő alkotókat az elavultság, meghaladottság vádja ér. Talán olyasféle út ez, amit a preraffaeliták járhattak be annak idején. De azt is elfogadom, hogy mi néhányan megrekedtünk festői példaképeinknél és csak beteljesítjük gyerekkori álmunkat.”